Nagy, lópatkó vagy félhold alakú, idegen eredetű űrjármű, melyet a Nostromo legénysége talál meg, amikor a segélykérő jelzésként értelmezett adás forrását keresik az Acheron bolygón. A magasból nézve olyan, mint egy csont, belső terei pedig inkább emlékeztetnek élőlényre, mint gépezetre.

"Egy hajó volt. Viszonylag sértetlen, és minden elképzelést felülmúlóan idegenszerű. Dallas nem nevezte volna hátborzongatónak, ámbár volt benne valami, a földi technológiában soha nem tapasztalt, nyugtalanító vonás. A hatalmas, elhagyott hajó vonalai tiszták voltak, de természetellenesek, maga a konstrukció is zavarba ejtően szokatlan volt. Toronyként magasodott fölébük és a környező sziklák fölé. Amennyit láttak belőle, annak alapján úgy ítélték meg, hogy a Nostromóhoz hasonlóan, hasával lefelé ért földet. Alapvetően egy óriási fém U betűt formázott: az U két szára enyhén befelé hajlott. Az egyik valamivel rövidebb volt, s az íve is élesebb. El sem tudták képzelni, ez valami sérülés következménye-e, vagy valamely idegen felfogás szerint ez maga a tökéletes szimmetria. Ahogy közelebb másztak, úgy látták, mintha a jármű az U alján megvastagodna a koncentrikus dombocskák sorozatától, melyek vaskos korongjai holmi kupolává álltak össze. Dallas úgy okoskodott, hogy a két szárban helyezkedhetnek el a hajtómű és az erőműegységek, és az elülső, vastagabb részben vannak a legénységi szállások, az esetleges rakodótér és a híd. De amennyit láttak, annak alapján akár az ellenkezője is igaz lehetett. A hajó egykedvűen feküdt, életnek, mozgásnak nyoma sem volt körülötte. Most, hogy itt álltak mellette, elviselhetetlen hangerővel tért vissza az adás; hanyatt-homlok halkították le mindhárman sisakhangszórójukat. Akármilyen fémből készült is a törzs, olyan különös, üvegszerű csillogással verte vissza az egyre növekvő fényt, amiből sejteni lehetett, hogy efféle ötvözetet még sohasem készített emberi kéz. Dallas még azt sem tudta biztosan, fém-e egyáltalán. Első pillantásra sehol sem látták rajta a forrasztás, az illesztés, a tömítés nyomait, sem egyebet, ami jelezte volna, hogy hol csatlakoztatták egymáshoz a különálló lemezeket vagy szelvényeket. Olyan volt ez az idegen hajó, mintha növesztették s nem gyárban készítették volna. Furcsa volt, nem vitás. De tekintet nélkül az összeszerelés módjára, mégiscsak hajó volt, ebben egy pillanatig sem kételkedtek. A váratlan látványtól annyira elképedtek, hogy egyikük sem gondolt rá, micsoda értéket képviselhet a szemmel láthatóan elhagyott, de érintetlen hajó a prémium- vagy zsákmánylistájukon. Egyszerre kezdtek el kiabálni sisakmikrofonjukba:
- Valami hajó! Minden rendben!



Lambert elnézte a szinte nedves fénnyel csillogó, ívelt oldalakat, melyeken egyetlen ismerős részletet sem tudott fölfedezni, és tűnődve rázta meg a fejét.
- Biztosan jól gondoljátok? Talán mégis valami helyi építmény. Olyan földön túli...
- Nem. - Kane figyelmét teljesen lekötötte a kettős, ívelt szár, melyben a hajó végződött. - Nincs rögzítve. Ha úgy ítéljük is meg, hogy számunkra idegen építészeti felfogást tükröz, annyit látnunk kell, hogy nem illeszkedik a tájba. Biztos, hogy hajó.
- Ash, látod ezt? - Dallas ráeszmélt, hogy öltözetük videoberendezése tiszta képet közvetít a kutatótiszt számára, így ő talán már abban a pillanatban meglátta a roncsot, amikor Kane az emelkedő tetejére lépett, s megdöbbenésében felkiáltott.
- Igen, látom. Nem tisztán, csak annyira, hogy igazat adjak Kane-nek: ez valóban hajó. - Ash hangja izgatottan csengett a sisakhangszóróikban, olyan izgatottan, amilyenre a kutatótiszt egyáltalán képes volt. - Életemben nem láttam még ilyet. Várjatok egy kicsit. - Megvárták, míg Ash megnézi a kiolvasókat, s néhány röpke kérdést futtat át a hajó agyán.
- Anya sem - szólt vissza ismét. - Teljesen ismeretlen típus, még csak hasonlóval sem találkoztunk eddig. Tényleg olyan nagy, amekkorának innen látom?
- Nagyobb - felelte Dallas. - Tömör építmény, semmiféle apró részletet nem látunk rajta. Ha ugyanolyan méretarányos, mint a mi hajónk, akkor az építői sokkal nagyobbak nálunk.
Lambert idegesen felvihogott.
- Majd meglátjuk, ha maradt valaki a fedélzeten, hogy bennünket üdvözöljön.
- Itt állunk mellette. - Dallas úgy tett, mintha nem hallaná a navigátor megjegyzését; szavait Ashhez intézte: - Sokkal tisztábban kéne venned a jeleinket. Mi van a segélyhívással? Nem változott? Mi túl közel vagyunk, hogy megállapítsuk.
- Nem. Akármi adja is a jeleket, az odabent van. Ebben biztos vagyok. Nem lehet másként. Ha valahonnan kintről sugározna, ez a hatalmas fémtömeg elnyomta volna az adást, s meg se halljuk.
- Ha fém egyáltalán. - Dallas egyre az idegen hajót fürkészte. - Majdnem olyan, mintha műanyag lenne.
- Vagy csont - tűnődött fennhangon Kane.


...
Egy magas mennyezetű szobába léptek. Ha a hajónak ebben a részében voltak is műszerek, vezetékek vagy bármiféle gépi berendezés, azokat jól elrejthették a szürke falak mögött. Kifejezetten olyan volt, mintha emberi bordázatot néznének belülről: legömbölyített fémbordák rácsozták a padlót, a tetőt és a falakat. A kívülről beszűrődő halvány fény táncot járt a kísérteties terem szinte mozdulatlan levegőjében elakadt porszemcséken.
...
Az idegen hajón tulajdonképpen nem lehetett eldönteni, mi a szerves és mi a szervetlen..."
(Alan Dean Foster: A nyolcadik utas a halál)